| Dániel's profileWaliduda UnlimitedPhotosBlogLists | Help |
|
August 07 Irodalom Kicsit füllentenék, ha azt írnám most, hogy ismét elolvastam a Harry Pottereket. Kipipálhatom az első részt, belekezdtem a másodikba, hogy aztán az ötödiktől végigszántsak a hetedikig. Egyszerűen nem bírtam átrágni magam száz százalékosan az első négy részen, bármennyire is szerettem őket anno - a negyedik részt még óra alatt, a pad alá rejtve is olvastam általános iskolában. Viszont a két záró kötet mennyei élmény volt újrázva is. Noha kicsit kínos érzés volt a Halál ereklyéi olvasása közben, hogy tulajdonképpen semmire nem emlékeztem az egészből. Ami a szépirodalmat illeti. Ismét Márquez, mégpedig A szerelemről és más démonokról. Mindig nagyon élvezem Márquezt olvasni. Bár ahogy belegondolok ő valahogy mindig úgy alakul, hogy nyári olvasmányélménnyé sikeredik. Egy hajótörött története; Szerelem a kolera idején, Tizenkét vándor novella; Azért élek, hogy elmeséljem az életemet és a Bánatos kurváim emlékezete mellett a Száz év magány eddigi legnagyszerűbb könyvélményem. Nem vagyok, soha nem is voltam könyvfaló, de ezt a regényt nagyon szeretem olvasni, talán a kedvencem a világirodalomból. Persze ez nem feledteti azt a tényt, hogy Ecotól A rózsa neve még mindig befejezetlen falat. Nem tudom hol olvastam, vagy hallottam, de könyvet nem illik nem befejezni. Ahogy sokáig így voltam a Harmonia Caelestis-szel, most ez nyomja a lelkemet. (Aminek végül aztán újra nekiestem és akkor már mocskosul élveztem.) Az az egészben a probléma csak, hogy már olyan rég volt huzamosabb ideig a kezemben Eco, hogy faszán elfelejtettem melyik szereplőt miről kell megjegyezni. Comments (1)
TrackbacksThe trackback URL for this entry is: http://walidudani.spaces.live.com/blog/cns!ECA7FB10085FD654!2298.trak Weblogs that reference this entry
|
|
|